Csízik Tímea vagyok,

végzettségemet tekintve munka- és szervezet szakpszichológus. Az elmúlt 15 évben emberek és folyamatok fejlesztésével foglalkoztam HR szakemberként, egyetemi kutatóként-oktatóként, valamint külső tanácsadóként.

Csízik Tímea

Leggyakrabban az egyéni és team coaching alkalmazásával érek el változásokat. Örömmel tölt el, hogy az egyéni coaching folyamat hamar kézzelfogható változásokat eredményez ügyfeleim viselkedésében, gondolkodásában, életében. A team coachingok során szeretek formabontó kérdéseket feltenni, és elfogadást adni a formabontó válaszoknak. Jó ilyenkor megtapasztalni, hogy egy csapat tagjai olyan témák felhozatalát és megoldását is felvállalják egymás előtt, amiket akár évek óta hurcolnak magukkal. A coaching különböző formái azért is állnak közel hozzám, mert pozitív gondolkodásra sarkallnak, erősen építenek a résztvevők saját erőforrásaira, miközben teljes személyiségemmel részt vehetek a változás támogatásában. Multinacionális nagyvállalati tapasztalatomból adódóan gyakran dolgozom közép- és felsővezetőkkel egyénileg és vezetői teamek formájában is, és szívesen támogatom vezetők és csapataik közös munkáját a csapatműködés fejlesztésében.

Fejlesztő munkám során hiszek abban, hogy az emberek szeretik jól érezni magukat, ez viselkedésünk egyik fő mozgatórugója: nagyban felszabadítja tanulási és változási hajlandóságunkat és képességünket. Szeretek játékossággal és elfogadással olyan közeget teremteni, mellyel az emberek mindezt megélhetik a közös munkánk során. Fontosnak tartom, hogy időnként tudatosan tekintsünk saját működésünkre, döntéseinkre és környezetünkre, ugyanakkor hagyjunk teret a kísérletezésnek, az érzéseink szerinti vezéreltségnek is.  Jelenlétemmel olyan megoldásokat hozok mások működésébe, melyek az érintettek saját erőforrásaiból hosszú távon is fenntarthatók a jelenlétem, támogatásom nélkül is.

Elemeim: Víz és Föld

Hogyan érek el változást? Jelenlétemmel, elfogadásommal és elgondolkodtató kérdéseimmel olyan közeget teremtek, melyben a változások szabadon megtörténnek.

Szenvedélyeim:

  • Biciklivel hegyről lefelé suhanni
  • Cserépkályhába téli reggelen begyújtani
  • Időutazós filmeken és könyveken töprengeni

Kövess a Linkedinen: www.linkedin.com/in/timeacsizik

ICF Member EMCC logo_200 Az International Coach Federation (ICF) és a European Mentoring & Coaching Council (EMCC) regisztrált tagjaként a professzionálisan képzett coachok nemzetközi közösségéhez tartozom.

Érdekli a közös munka?

Vegye fel velünk a kapcsolatot!
MÉG TÖBBET SZERETNE TUDNI?

Inspiratív hétpercesek

Élményből tapasztalat – Fából Faragott Péter, az Okos Lány és a Tudatosság

2020-03-06 - Csízik Tímea

Akik jól ismernek, tudják rólam, hogy igazán szeretek játszani. Egyik kedvelt elfoglaltságom (a legózáson túl) ...

Részletek »

Milyen témákban és helyzetekben hasznos a business coach?

2019-01-25 - Csízik Tímea

Egy megbízói kérésre nemrég áttekintettem az elmúlt éveket olyan szempontból, hogy mik voltak azok a ...

Részletek »

2in1: Business Coaching „Life” Extrákkal

2019-01-22 - Csízik Tímea

Gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a különbség a business és a life coaching között? Az, ...

Részletek »

Vezetői Coaching – Milyen élmény és mi lesz az eredménye?

2018-08-08 - Csízik Tímea

Az alábbi gyors interjúban néhány kérdés mentén bepillantást nyerhetünk abba, hogy hogyan gondolkodik a coachingról, ...

Részletek »
AZ ÖSSZES BEJEGYZÉST ELOLVASOM »